BARUM autógumi gyártó logoja

BARUM autógumi gyártó


Barum autógumi

A Barum márka filozófiájának részét képezi, hogy kiemelkedő ár/érték arány mellett kínál olyan abroncsokat, amelyek az alacsonyabb árfekvésű szegmensben magas futásteljesítménnyel és kiegyensúlyozott vezetési tulajdonságokkal rendelkeznek. A márka a „Jó abroncsok, jó áron” koncepciót képviseli saját piaci szegmensében.

A Bata cég 1924-ben kezdte meg működését a csehországi kisvárosban, Zlin-ben. A Bata cég kezdetben csak cipőgyártással foglalkozott (innen a világhírű Bata cipő), azonban 1931-ben már elkezdődött a kerékpár gumiabroncs gyártása is, és 1932-ben elkészült az első Bata márkájú személyautó gumiabroncs . Ezt követően az autógumigyártás darabszáma robbanásszerűen emelkedett.
1946-ban kialakult a Barum márkanév a Bata, Rubena Nachod és Mitas nevekből. 1967-ben elkezdődött a radiál ab-roncsok gyártása nyugati technológia alapján. 1972-ben, 5,3 hektár alapterületű főcsarnokban 6 évig tartó építkezés után a Zlin melletti Otrokovicében kezdi meg a termelést az új gyár.
1992-ben a Continental konszern többségi tulajdont szerzett az otrokovicei gyárban, illetve megszerezte a Barum márkanevet. Ezzel megalakul Csehország második legnagyobb vegyesvállalata Barum Continental spol s.r.o. néven.
Fő terméke a nálunk is népszerű Barum személygépkocsi autógumi vagy más néven gumiabroncs, melyből az egyéb konszern márkákkal együtt évente több mint 16 millió darab gördül le a gyártósorról. Emellett a gyártásban jelentős darabszámot képvisel a Barum tehergépkocsi, illetve a Barum mezőgazdasági abroncs, mely a Zetor nevet viselő traktorokon jellemzően visszaköszönő márka.
A mezőgazdasági gumiabroncs gyártás területén az utóbbi évek fejlesztése az alacsony profilú, 70-es keresztmetszeti tényezőjű Barum AR 70 TRACTION radiál gumiabroncs.
A régebben bevált diagonál gumiabroncs termékek főként csak a kis teljesítményű traktorokon alkalmazhatók. A motorok teljesítményének és a mezőgazdasági munkagépek súlyának fokozatos növekedésével szükségessé vált a jobb kapaszkodóképességű, nagyobb méretű gumiabroncsok használata.
Ez az oka annak, hogy az utolsó évtizedben a radiál gumiabroncsok megjelentek a piacon. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére fejlesztette ki a Barum az alacsony profilú gumiabroncs vonalát. Ezek a gumiabroncsok teljesítik azt a két követelményt, hogy megőrizzék a termőföld állapotát, és ugyanakkor nagyobb sebességet tegyenek lehetővé kiépített úton közlekedve.
Nagyobb teljesítmény alacsonyabb talajnyomás mellett
Azonos külső átmérő esetén a 70-es keresztmetszeti arányszámú gumiabroncsok jóval szélesebbek a standard gumiabroncsokhoz képest. Konstrukciójuk mintegy 20%-kal növeli a talajjal érintkező felület nagyságát, és ugyanakkor csökkenti a talajra gyakorolt nyomást. A talajtömörítés csökkenése kimondottan előnyös a vetés előkészítő munkáknál, a vetésnél, és a frissen kikelt növényeken haladáskor. A gumiabroncs konstrukciójából adódó nagyobb érintkezési felület még tovább növelhető az abroncsnyomás csökkentésével.

Nagy vonóerő
- a gumiabroncs nagyobb szélessége javítja a futófelület bordáinak a talajjal való érintkezését,
- nagyobb terhelhetőség a normál radiál abroncsokhoz viszonyítva,
- a gumiabroncs abroncsnyomás csökkentése a vonóerő további növelését teszi lehetővé.
Kényelem a kiépített utakon
Talajművelés vagy betakarítás során a kiépített utakon is kell közlekedni. A gumiabroncs konstrukciója lehetővé teszi a nagyobb sebességű közlekedést:
- középen a mintázat bordáinak átfedése és ívelt formája folyamatos gördülést tesz lehetővé,
- zömök vállrésze védi a gumiabroncsot a sérülésektől, és stabilitást biztosít a bordavállaknak,
- a szélesebb méret és a speciális gumikeverék hosszabb élettartamot biztosít.
Nagy teljesítmény és gazdaságosság a legelőkön
Kaszálókon végzett munkák során lényeges, hogy a betakarított takarmány teljes mennyisége a legjobb minőségű legyen. Az érzékeny fűszálak sérüléseit minimálisra kell csökkenteni, különösen a lejtős területeken. A mintázatnak semmilyen esetben sem szabad károsítania a takarmányt azzal, hogy a fűszálakat a talajba tapossa. Éppen ilyen esetekben jelentkeznek e gumiabroncs előnyei:
- nagy vonóerő esetén is védi a fűszálakat az abroncs kis csúszása (szlipje) által,
- nagy felfekvő felülete miatt munka közben nem süllyed be mélyen a gumiabroncs a talajba,
- kitűnő vonóerő-átvitel még a lejtős területeken is.
Kiemelkedő gazdaságosság
- a nagy talajjal érintkező felület csökkenti a talajnyomást,
- a földeken használva tapasztalható a jó öntisztulási tulajdonsága, és emiatt jó a kapaszkodóképessége,
- kifejezetten magas terhelhetőség, amely
lehetővé teszi az abroncsnyomás csökkentést,
- felszerelhető a jelenleg használt
keréktárcsákra.


Teljes Garancia

Egy vadonatúj szolgáltatás minden autósnak Magyarországon.
TELJES GARANCIA, mely nem azonos a gyártási hibákból eredő kötelező kártérítéssel. A gyártási hibából eredő problémákon túl, szinte minden egyéb sérülésre kiterjed.
Történt már meg Önnel is, hogy gumiját
• megrongálták, kiszúrták?
• egy szerencsétlen parkolásnál megjárdázta?
• vagy más esemény következtében sérülés érte?

Mostantól megnyugodhat.
Új, Nyugat-Európában már bevált, itthon azonban egyedülálló szolgáltatásunk kártalanítja ezekért a sérülésekért.
Csatlakozzon programunkhoz és nyugodtabban autózhat, gumijáért és gondtalan autózásá-ért mi felelünk. A szolgáltatás tulajdonképpen a garancia kiterjesztése a nem gyártási hibából meghibásodásokra.
Ide tartozik a gumiabroncsok rongálása, eredő, üzemszerű használat mellett bekövetkező járdázásból eredő károsodás, egyéb defektek. A garancia nem érvényes azonban a nem rendeltetésszerű használatból vagy a személygépkocsi nem megfelelő üzemi állapotából eredő károkra (nem megfelelo guminyomás, blokkoló fékezés, futómű hibák, stb.)
Az Önt ért kár esetén gumiját megjavítjuk, vagy kicseréljük a megrongálódott abroncs ma-radványprofil értékének beszámításával. A garancia időtartama 2 év, és/vagy minimum 3 mm-es profilmélység.

Önnek nem kell mást tennie, mint csatlakoznia programunkhoz és élveznie az újszerű biz-tonság kényelmét.
A TELJES GARANCIA egy garnitúra gumiabroncs megvásárlásával lép életbe, ha az abron-csokat hálózatunk valamelyik tagjánál vásárolja. Az alábbi márkákra terjed ki:
Continental, Uniroyal, Semperit, Barum

Nincsen szükség hosszadalmas adminisztrációra, képzett partnereink minden ezzel kapcso-latos munkát elvégeznek Ön helyett. Önnek csak egy u.n. Teljes Garancia kártyát kell part-nereinktől kérnie, majd betennie pl. a forgalmi engedélye mellé, hogy mindig kéznél legyen és egy esetleges probléma esetén igazolja a jogosultságot.

A garancia érvényesítésének nem feltétele, de az Ön saját biztonsága érdekében és a ren-deltetésszerű használat ellenőrzése céljából ajánlott, hogy rendszeres időközönként megje-lenjék vizsgálaton a pneus expert kereskedőnél. Először 5.000 km megtétele után, azután 10.000 kilométerenként, de legalább félévente egyszer. Az ellenörző vizsgálatok díja attól függ, hogy szükség van-e valamilyen beavatkozásra. (centrírozás, keréktárcsa javítás, stb.)

HOGYAN VEGYE IGÉNYBE A TELJES GARANCIA SZOLGÁLTATÁST:
1. Vásároljon egy garnitúra (4 db) gumiabroncsot a Continental csoport fenti márkáiból a pneus expert hálózat valamelyik kereskedőjénél. Őrizze meg számláját és kérje a Teljes Garancia kártyát és szórólapot.
2. Ajánljuk, hogy legalább fél évente egyszer keresse fel pneus expert kereskedőjét el-lenőrzés céljából. A garancia kártyát mindig vigye magával!
3. Bármilyen problémája lenne gumiabroncsával, keresse fel bármelyik pneus expert ke-reskedőt, aki a szabályoknak megfelelően segítséget nyújt Önnek.
4. Ha nem ismeri kereskedőink elérhetőségét, címét, hívja a 188 telefonszámon a Ma-gyar Autóklub segélyvonalát! Itt információt kaphat a pneus expert kereskedők címé-ről illetve kedvezményes áron veheti igénybe az Autóklub segélyszolgáltatását!
5. Javítás vagy csere esetén a garancia tovább él a javított vagy kicserélt abroncsra is, de csak az első vásárlás időpontjától számított 2 évig (pl. ha 1,5 év után cserélték le egyik abroncsát a 4 közül, már csak 6 hónapig érvényes a további garancia).

Reméljük, Ön is örömmel fogadja ezt a Nyugat-Európában már kipróbált és bevált, sikeres szolgáltatást.

Barum Gumiabroncs Forgalmazók:

YRE-TRANS KFT POINT S Abroncsszerviz
3516 Miskolc, Pesti u.100
Tel:46/555-484


Internetes Vevőszolgálat: 9-17-ig.
Tel: 46/555-484, 46/303-417,
Email: tyretrans@autogumibolt.hu

Szolgáltatásaink:

-Gumiszerelés
-Centrírozás
-Felni javítás
-Futómű javítás és állítás
-Olajcsere
-Klímatöltés
-Keréktárolás
-Akkumulátor szerviz

Amennyiben a gumiabroncsokhoz keréktárcsát is vásárol úgy a kerékszerelést , centrírozást és a szelepeket díjmentesen biztosítjuk. Ezzel további 6000 Ft-ot spórolhat meg.

A BARUM gyártóhoz tartozó gumiabroncs minták

BARUM autógumi gyártó BRAVURIS típusú gumiabroncs képe.

BARUM BRAVURIS

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó BRAVURIS  4X4 típusú gumiabroncs képe.

BARUM BRAVURIS 4X4

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó BRAVURIS 2 típusú gumiabroncs képe.

BARUM BRAVURIS 2

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó BRILLANTIS típusú gumiabroncs képe.

BARUM BRILLANTIS

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó BRILLANTIS 2 típusú gumiabroncs képe.

BARUM BRILLANTIS 2

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó OR56 CARGO típusú gumiabroncs képe.

BARUM OR56 CARGO

nyárigumi

BARUM autógumi gyártó POLARIS 3 típusú gumiabroncs képe.

BARUM POLARIS 3

téligumi

BARUM autógumi gyártó QUARTARIS típusú gumiabroncs képe.

BARUM QUARTARIS

négy évszakos

BARUM autógumi gyártó SNOVANIS típusú gumiabroncs képe.

BARUM SNOVANIS

téligumi

BARUM autógumi gyártó VANIS típusú gumiabroncs képe.

BARUM VANIS

nyárigumi

VEVŐSZOLGÁLAT: 46/555-484 , 46/303-417 , 30/678-1609
hungarian top 1000

All Links Directory

A-STAT - a halálpontos webstatisztika statgep.hu